.

2009. december 15., kedd

A Pannon első igazi fenntarthatósági jelentése


Jó, jó, akár okkal érhet a vád, hogy elfogult vagyok, hiszen a Pannon 2008-as fenntarthatósági jelentéséhez az Alternate Kft. nyújtott szakmai segítséget. De tudjuk mindannyian, hogy segíteni csak annak lehet, aki hagyja.


Hiteles CIB jelentés


Több évnyi jelentésírás után idén a CIB úgy döntött, eljött az ideje fenntarthatósági jelentésük külső fél általi hitelesítésére.
Jelentésértékelési rendszerünk ezüst fokozatát választották, azaz a GRI megfelelés ellenőrzését, az adatok és információk hitelességnek biztosítását és szakértői fejlesztési javaslatokat.

2009. november 18., szerda

Cél vagy eszköz - lufi vagy valós eredmény?



 

Az elmúlt napokban több olyan élmény is ért, amiknek hatására meg kell írjam ezt a bejegyzést. Többek között láttam két KKV fenntarthatósági jelentést (ami amúgy nagy örömömre szolgálna, és okkal nem hívom őket GRI jelentésnek, bár annak vallják magukat), sorra jelennek meg a rövid jelentések, illetve olvastam néhány honlapon a Deloitte Zöld Béka Díjjal kapcsolatos indulásról.

A téma ami nem hagy nyugodni, hogy a GRI megfelelés vajon cél vagy eszköz a vállalatok szemében? És hogy szerintem minek kellene lennie?

2009. november 8., vasárnap

Dilemmák a GRI Indexnél

A GRI Index nagyon fontos eleme a jelentésnek, és jó index nélkül nem lehet GRI jelentés a jelentés. Ez azért van így, mert az az olvasó, aki konkrét információt keres, azt az indexen keresztül egyértelműen meg kell találnia.

2009. október 30., péntek

Megválasztották a friss GRI Stakeholder Council tagokat - frissítve!

Lezárultak a választások, összesen 15 új tag kezdi meg munkáját 2010 januárjában. Az új tagok jellemzően a világ olyan részeiről érkeznek, ahol a GRI jelenleg még kevéssé ismert, és ezek a személyek a GRI nagyköveteiként segíthetik az útmutató terjesztését ezekben a régiókban. Munkájukhoz sok sikert kívánunk!

Egyik olvasóm kérésére kiderítettem, hogy a frissen bekerült jelöltek milyen szervezetek képviselői.


2009. szeptember 30., szerda

Nemzetközi jelentésverseny - CRRA'09

Idén is meghirdeti a CSR jelentések versenyét a CorporateRegister.com. A jelentkezés határideje október 16., a honlap regisztrált felhasználói 2010 január végéig szavazhatnak a  szerintük legjobb jelentésekre.

A jelentkezés nem ingyenes, kategóriánként 50-150 font  között van, kategóriától függően. Azok a jelentők, akik legalább két kategóriában neveznek ingyen részt vehetnek a Londonban megrendezésre kerülő CR Event & Gala Evening-en 2010 tavaszán. A nevezési díjak remélem senkit nem tartanak vissza, hiszen az első jelentők, a KKV vagy a legjobb integrált jelentés kategóriában ez csak közel 15000 Ft.

A részletes kíírás elérhető az esemény honlapján.

Hajrá magyarok!

A kép forrása: http://www.reporting-awards.com/

2009. szeptember 29., kedd

Mi kell a GRI megfeleléshez?

Azt, hogy egy jelentés megfelel-e a GRI elvárásainak nem kötelező külső fél által igazolni, mint pl. valamilyen ISO rendszernek való megfelelést. A GRI lehetőséget ad arra, hogy ún. önbevallással (self declaration) nyilatkozzunk jelentésünk megfeleléséről. Azonban bármennyire is kísértő megoldás, ne éljünk ezzel vissza. Ha elhatároztuk, hogy a GRI szerint teszünk jelentést, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy valóban megfeleljünk. A GRI használat által "beígért" célokat is csak akkor fogjuk elérni, ha a célunk a fejlődés, vállalati működésünk átláthatóvá tétele, és nem önmagában a három betű marketing célú használata.



 Mik az alapvető feltételek?

2009. szeptember 9., szerda

Idén is Zöld Béka Díj!

A Deloitte Magyarország idén is meghirdeti a Közép-európai Környezeti Jelentés Díjat (Central European Environmental Reporting Award, CE ERA), népszerű nevén a Zöld Béka Díjat.
Ha vállalata Közép-Európa bármely országában bejegyzett vállalat - függetlenül az üzleti szektortól, amelyben tevékenykedik, vagy a foglalkoztatottak számától -, és éves jelentése részeként, vagy külön környezeti illetve fenntarthatósági jelentésben mutatja be környezeti teljesítményét, eséllyel pályázhat a díjra.

Kíváncsiak a véleményünkre!

A GRI honlapján augusztus vége óta nyilvános két új Ágazati Kiegészítés (Sector Supplement) az élelmiszeriparra és a non-profit szervezetekre vonatkozóan. A tervezetekkel kapcsolatos véleményeket a GRI on-line kérdőív kitöltésével várja, amely elérhető a belinkelt oldalakon. A kérdőívet nem kell egyszerre kitölteni, a november 24-i határidőig folytatható, kiegészíthető, módosítható.

Mi az az Ágazati Kiegészítés?

Megjelent az Atel Csepeli Vállalatcsoport 2008-as jelentése



Az Atel Csepeli Vállalatcsoport 2005 óta tagja a magyarországi jelentéskészítőknek. Munkájuk elismeréseként 2007-ben elnyerték a Deloitte által meghírdetett Közép-európai Környezeti Jelentés Díjat is.

Idén újítottak!

2009. augusztus 5., szerda

Köszöntöm a GRI Labirintus oldalain!



Az elmúlt évben egyre erősödött bennem a gondolat, hogy szükség lenne egy olyan fórumra, ahol a hazai szakemberek magyarul láthatnák a GRI-vel kapcsolatos híreket, értesülnének a legújabb hazai jelentésekről, olvashatnának a GRI-vel kapcsolatos nehézségekről és lehetséges megoldásokról, adott témákban megismerhetnék egy hazai szakember gondolatait, és mindezekre reagálhatnának, felvethetnének témákat, kérdezhetnének, egyszóval arra jutottam, hogy indítok egy blogot.

Íme itt van. A cím ötletét a témában korábban megjelent cikkünk adta, illetve az az érzés, hogy néha még én is egy labirintusban érzem magam, ahonnan akár több út is vezethet a cél felé, de milyen jó lenne ha valaki segítene megtalálni a leghatékonyabb, legjobb útvonalat.

Remélem blogom segít eligazodni a GRI labirintusában! Kérdéseit, észrevételeit sok szeretettel és érdeklődéssel várom közvetlen e-mail, vagy a blogba írt megjegyzés formájában.

A kép forrása: Wikipedia Commons